Ennek jegyében a sportolót egy rendszer részeként tekintjük és a sportteljesítményére ható valamennyi tényező (pl.: szociális hatások, relatív életkor hatása, életkörülmények) figyelembevételére törekszünk. A csapatedzéseken elsősorban a csapatjáték fejlesztésén van a hangsúly, míg az egyén képzésében a labdarúgó képességeinek és készségeinek fejlesztése, melyben nagy segítségünkre van a Fit4Race Program. 

A DVTK-Fit4Race Tehetség Programja a labdarúgók sportteljesítményét széles spektrumban vizsgálja és fejleszti, figyelembe véve a sportágspecifikus és individuális eltérések sajátosságait. A DVTK-Fit4Race Tehetség Program 50 sportoló fejlesztését célozta meg, melyen belül a versenyszellem és a motiváció fenntartása érdekében a labdarúgók között egy hierarchikus sorrendet határoztunk meg. Ennek felépítését a következő ábra szemlélteti: 

A DVTK-Fit4Race Tehetség Programba kerülés feltételeit a sportolókkal foglalkozó  szakemberek együttesen dolgozták ki, melyek alapját az objektív mérések és a klub képzési filozófiája adta. Ennek értelmében olyan szempontokat vettünk figyelembe, mint például a motoros képességek-, a technikai és taktikai tudás magas szintje, a domináns,  kezdeményezőkész, győztes mentalitással rendelkező, motivált sportolói attitűd megléte. A potenciális tehetségek az előkészítő fázisban vesznek részt, amelyben minden lehetőségük megvan a kiemelt (TOP15, TOP4) társaik „legyőzésére”, ezáltal a szűkebb tehetségkörbe kerülésre. A TOP4-ek csoportja a klub legnagyobb potenciállal rendelkező sportolóit foglalja magába, akik a legközelebb állnak a felnőtt pályafutásukhoz. Őket folyamatosan nyomon követjük a mérésekből készült objektív teljesítménymutatók elemzéseivel, de az egyik legfontosabb rész mégis a pályán történik. 

A DVTK-Fit4Race Tehetség Program Pillérei

A következőkben bemutatjuk a DVTK-Fit4Race alappilléreit, a programban dolgozó szakterületek fejlesztési koncepcióját, a program operatív működtetését és a jövőbeli lehetőségeket.

A DVTK-Fit4Race Tehetség Programot a következő pillérek alkotják:

⦁    Holisztikus rendszerszemléletű teljesítmény felmérés: Minden olyan terület vizsgálata beletartozik amely a labdarúgók sportteljesítményre hatással lehet: Biokémia, Élettan, Pszichológia, Biomechanika, Kognitív képességteszt, Funkcionális teszt. A felméréseket követően az egyes területek szakértői közösen megalkotják a sportolók fejlesztési területeit, a célokat, a kiértékelési riportot, amely egy sportolói profilban manifesztálódik. 

⦁    Fejlesztés: A fejlesztési terv mentén zajlik a tehetséges labdarúgók fejlesztése érintve az erőnléti-, pszichológiai-, dietetikai részeket, valamint a technikai és taktikai szempontú képzést és a prevenció-rehabilitáció kapcsolódó területeit. A fejlesztés személyes jelenléttel és otthon is végezhető feladatokkal valósul meg. Ennek részleteit a szakterületek bemutatása során részletezzük.

⦁    Teljesítmény szokások optimalizálása: A DVTK-Fit4Race Tehetség Program koordinátora a fejlesztendő területek mentén delegálja a sportolókat a szakértők (pszichológus, dietetikus, gyógytornász, erőnléti edző) között, biztosítva ezáltal a megfelelő információáramlást. A szakasz célja az individuális fejlesztési szempontokat integráló teljesítményszokások készségszintű elsajátítása.

⦁    Napi és időközi mérések: A labdarúgók napi, időközi, és megmérettetések előtti folyamatos monitorozása annak érdekében történik, hogy a változások a lehető legszenzitívebben mérhetőek legyenek, melyek alapján időzíteni tudjuk a sportolók felkészítését, valamint a mérkőzésen nyújtott teljesítményét. A napi méréseket a TalentX felületén küldött Well-being (jóllét) és RPE (Rate of Perceived Exertion, Átélt Erőfeszítések Nagysága) kérdőívek, valamint az alvási adatok biztosítják, melyeket a HRV mérések tesznek teljessé. Az időközi méréseket a szakterületek bemutatásánál ismertetjük.

⦁    Visszamérések: A visszamérések alkalmával objektív képet kapunk az elvégzett munka hatékonyságáról. Ennek eredményeként kijelölhetővé válnak sportolók fejlesztése szempontjából szükséges új mérföldkövek.

A DVTK-Fit4Race Tehetség Program szakterületeit a következőkben részletesen és ábrán keresztül is bemutatjuk:

Technikai, taktikai, kognitív képzés 

Minden edzés előtt, előkészítésként a Fit4Race által támogatott kognitív gyakorlatokkal fejlesztjük a sportoló döntésképességét, koncentrációját, nyomás alatti teljesítőkészségét. Ezt követően a kognitív feladatokat az edzésekbe, edzésrészekbe is beépítik a program egyik mozgatórugói, az asszisztens edzők. Ezen felül a kijelölt tehetségekkel az edzések után kint maradva a pályán további egyéni vagy kiscsoportos foglalkozásokra van lehetőség. A folyamatosan bővülő feladattár lehetőséget ad egy jó alapra, azonban a feladatok tovább specializálhatóak, figyelembe véve a posztspecifikus jegyeket vagy éppen a sportoló aktuális készségszintjét. A feladatok általános célja az adott idő és tér lehető legjobb kihasználása a saját javunkra, egyben az ellenfél kárára. A feladatokkal végső soron gyors, nyomás alatt is minőségi döntéshozatalra képes, fókuszált labdarúgókat készítünk fel. 

 

Az egyéni képzés megjelenése a napi munkában egy jelentős előrelépést hozhat a képzési rendszerünkön keresztül a labdarúgásunknak. Jobb játékosaink lehetnek, hiszen plusz munka nélkül elképzelhetetlennek tűnik jelenleg, hogy egy ifjú futballistából élvonalbeli majd válogatott játékos váljon. Az egyéni képzés minőségi színvonalát továbbá emeli, ha a képzést tartó edző rendelkezik a megfelelő színvonalú hazai és nemzetközi játékos múlttal, ami párosul a szükséges kommunikációs képességgel és pedagógiai alapokkal. Ezek a tulajdonságok segítenek hitelesebbnek lenni az edző számára a gyerekek felé, akik így jobban figyelnek rájuk és tanulni akarnak tőlük.

Sportélettan

A poszt specifikus egyéni képzés már az idei szezontól része a DVTK-Fit4Race TOP15 Tehetség Programunknak. Az adott posztra jellemző, technikai és taktikai elemeket integráljuk a játékos kiemelkedő egyéni képességeit figyelembe véve, maximális sebessel végrehajtott mozgásokba.

A képzés célja anaerob alaktacid környezetben a pozícióra és az egyénre jellemző mozgások minőségének és sebességének fejlesztése, a laktát színt túlzott megemelkedése nélkül. Ezen szempontokat figyelembe véve 10-12”-es akciókat 50-60”-es passzív pihenők követnek. 
A MD-3 napon végzett foglalkozást Catapult S7 Vector GPS jeladóval rögzítjük és elemezzük. Az eszköz lehetővé teszi, hogy mind a mechanikai, mind a lokomotorikus terhelést pontosan nyomon kövessük, így nem csak a teljesítmény fokozására, de a túlterhelés elkerülésére is fókuszálni tudunk. 

Az objektív mutatók mellett szubjektív értékelést is kapunk a sportolótól az adott napi edzés nehézségi szintjére vonatkozóan. Ezt egy RPE 1-10 skálán küldik be a Talent X felületen edzés után 30’-en belül. Az objektív és szubjektív mutatók segítségével még részletesebben tudjuk vizsgálni az adott napi edzés intenzitást és volument.  A gyakorlat sor finomításának folyamatába bevonjuk a labdarúgót is, folyamatos a kommunikáció közte és az edzői stáb között. 

Olyan testreszabott programot szeretnénk kialakítani, ami pontosan illik a játékos profiljába és a napi fizikális elvárásoknak is megfelel. 
Ezt a programot fogjuk a 2024-es évben kiegészíteni további kognitív elemekkel, ezzel is növelve a feladatok komplexitását. 

Sportpszichológia

A sportpszichológiai fejlesztések célja a megfelelő sportolói teljesítmény elérése és fenntartása, a minél magasabb szint eléréséhez. A célhoz vezető úton mindvégig szem előtt tartjuk a sportolók testi-lelki jóllétének megteremtését, valamint a professzionális sportolói attitűd kialakítását. A fejlesztéseket minden esetben megelőzi a sportolókkal felvett interjúk és a Vienna Teszt Rendszerrel (Vienna Test System, VTS) végzett felmérések. Az interjú lehetőséget ad a sportoló szubjektív önértékelésére, a megküzdési stratégiáinak megismerésére, valamint a jövőbeli céljainak és motivációs bázisának feltárására. A VTS-el végzett vizsgálatok során feltárjuk a DVTK-Fit4Race Tehetség Programban résztvevők pszichológiai kompetenciáit, melyek a következő területeket foglalják magukba: döntésképesség, reaktív stressz tolerancia, memória, anticipáció, valamint teljesítménymotiváció.

Ezen felül egy személyiségtesztet töltünk ki a sportolókkal. A felméréseket követően elkészítjük az elemzéseket, melyek kijelölik a fejlesztendő területeket. A fejlesztendő területek a pszichológiai foglalkozások alapját jelentik. A foglalkozások fókusza az egyénre irányul és a személyes fejlesztéseken felül, otthoni feladatokat is tartalmaz. A sportpszichológiai munka rendkívül sokrétű, azonban van néhány alapkészség, melyet minden sportoló személyre szabottan sajátít el. Ezek a készségek részét képezik a professzionális sportolói magatartásnak és a következő területeket foglalják magukban: optimális idegrendszeri aktivitás kialakítása, figyelemkoncentráció javítása, motiváció fenntartása, mentális állóképesség fokozása, valamint reziliens attitűd elsajátítása. A készségeket különböző pszichológiai eszközökkel és módszerekkel fejlesztjük, mindenkor figyelembe véve a sportoló aktuális élethelyzetét, kompetencia szintjét, életkori jellegzetességeit, valamint a személyiségére jellemző sajátosságokat. Ezek közé tartoznak az imaginációs technikák, az autogén tréning, a pozitív belső beszéd, a kognitív újrastrukturálás technikái. Az egyéni fejlesztések rendszeresek és kiegészülnek a terepen végzett megfigyelésekkel, valamint szakemberekkel folytatott konzultációkkal, melyek még pontosabb képet adnak a sportoló fejlődési potenciáljáról. Az előrehaladás hatékonyságát a fél évente végzett ismételt felmérésekkel monitorozzuk. A pszichológiai felkészültség szerepe a sportban mára megkérdőjelezhetetlenné vált, olyannyira, hogy az versenyelőnyként jelenik meg a sportolók profiljában. A professzionális sportolói karrier befutásához a tehetség puszta jelenléte nem elég, a tehetség kibontakoztatásához a pszichológiai felkészültség szükségesnek mutatkozik

(Saward és mtsai., 2020). 

Sportrehabilitáció és prevenció

Calleja-González és mtsai. (2023) kutatásában megerősítette, hogy a csapat sikeressége szempontjából a sportoló magas szintű rendelkezésre állása (elérhetősége) fontosabb tényezőként jelenik meg, mint a sportolók maximális teljesítménye. Ezért sportrehabilitáció és a prevenció területén talán a legfontosabb hatás, amit elérhetünk egy sportolónál az, hogy megpróbáljuk elkerülni a lehető legtöbb sérülést, amely által megnő a pályán töltött napok száma, így a játékos sportági fejlesztése töretlen marad. Ezt a hatást azáltal szeretnénk elérni, hogy felmérjük a rendelkezésünkre álló eszközökkel a sportoló funkcionális állapotát és a kapott eredmények összesítése után szakembereink megfogalmazzák a fejlesztendő területeket, ami alapján összeállítjuk a személyre szabott korrekciós fejlesztési tervet. A korrekciós program alapjául szolgál a gyógytornász szakembereink által elvégzett FMS teszt, mozgásszervi és testtartás vizsgálat és az erőnléti edzők által elvégzett biomechanikai tesztek közül a NordBord és a ForceFrame. Az FMS teszt segítségével alapvető funkcionális deficiteket tudunk feltárni, amelyeket természetesen a legtöbb esetben szükséges tovább vizsgálni annak érdekében, hogy kiderüljön mely képletek okozhatják az eltérést. Amíg az FMS a testet valamilyen mozgás elvégzése közben vizsgálja, a testtartás vizsgálat statikai problémákat igyekszik feltárni, melyek gátolhatják a sportteljesítmény fejlődését, esetleg hosszútávon krónikus panaszokat is okozhatnak. A ValdPerformance izomerő mérő készülékei, a NordBord és a ForceFrame maximális erőt mérnek. Előbbi a Hamstring izomcsoportot vizsgálja excentrikus (fékező) működés közben, utóbbi pedig az ab-, adductor izomcsoportokat izometriás (statikus) működés közben. Ezen eszközök segítségével meg tudjuk állapítani, nem csak a maximális erőt, de ami korrekciós szempontból fontosabb, a két alsóvégtag közötti egyenlőtlenségről és az agonista-antagonista izomegyensúlyról kapunk képet. A fent említett információk birtokában már fel lehet állítani a funkcionális diagnózist, amelyhez még meg kell vizsgálni a játékos sérülés történetét, hogy teljes képet kapjunk. Korábbi sérülések ismeretével tudunk következtetni érzékenyebb területekre, gyenge láncszemekre a sportolóban, amelyet erősíteni, optimalizálni szükséges. A korrekciós terv elkészülte után két irányban halad a fejlesztés, egyrészt készül egy egyszerűen tanulható, önállóan elvégezhető feladatsor, amelyet a játékos a javaslatok szerint folytat és heti egy alkalommal, MD+2 napon a gyógytornász kollégák vezetésével egyéni foglalkozás zajlik, ami lehetőséget ad arra, hogy a játékosok megtanulják a számukra kiadott feladatsor helyes végrehajtását, majd bonyolultabb, folyamatos korrekciót és visszajelzést igénylő feladatok segítségével még hatékonyabban tudjuk fejleszteni a diszfunkcióval rendelkező területeket. Az UEFA Champions League sérülésekről szóló tanulmányában megállapították, hogy az alacsonyabb sérülés szám és a magasabb rendelkezésre állás szoros összefüggésben van a csapat sikerességével a bajnokságban.

Sporttáplálkozás

Dietetika a sportban olyan intézkedéseket és stratégiákat jelent, amelyek a megfelelő táplálkozás révén hozzájárulnak az egészség és a teljesítmény fenntartásához, valamint a sérülések és a betegségek kockázatának csökkentéséhez. A megfelelő étrend és táplálkozási szokások kulcsfontosságúak az aktív életmód, a sportteljesítmény és az általános egészség fenntartásában. Ezt az alap irányvonalat tartjuk minden akadémiai labdarúgónknál, de a DVTK-Fit4Race Talent Programban jelen lévőknél ez sokkal hangsúlyosabb, ezért a kiemelt sportolóinknak többszöri konzultációs alkalmat, illetve ezekre az alkalmakra feladatokat biztosítunk, amiken keresztül labdarúgóink el tudják sajátítani a konzultáción hallottak gyakorlati alkalmazását.

Az akadémián alapból is működő strukturált tesztelési terv adja az alapját a programban részt vevő játékosok teljes állapot felméréséhez.  A dietetika szempontjából a vérvétel, EKG, vizeletvizsgálat és az Inbody eredmény segít teljes képet kapni a sportolók aktuális állapotáról. A testösszetétel mérés mellett az invazívabb beavatkozások által tisztában vagyunk a sportolóink általános egészégi állapotával is. A vérvételek és vizelet tesztek eredményei alapján mindenki számára a legpontosabb saját táplálkozási és vitamin fogyasztási tervet tudjuk felállítani. 

DVTK-Fit4Race Talent Programban ez kiegészül rendszeres konzultációkkal, táplálkozási naplókon keresztül az étkezési szokások felmérésével és ezek tökéletesítésével. Az új táplálkozási szokások bevezetése, a táplálékkiegészítők megfelelő használata is elkötelezettséget és felelősségteljes magatartást követel meg a labdarúgóktól, de azt a célt, mely szerint mi ebben a tekintetben is megbízható sportolókat szeretnénk nevelni, sok előremutató eredmény alapján sikerült elérni. A konzultációk alkalmával teljes mértékben az egyéni fejlődésen tudunk dolgozni, ami által a sportolók nyitottá váltak az információ szerzésre és a megszerzett tudás alkalmazására is.

Ami a metódusunkat különlegessé teszi ebből a szempontból, az három nagyon fontos dolog. Labdarúgóinkat megtanítjuk az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozásra (1), melyből következik maga a sporttáplálkozás is, nagy figyelmet fordítunk a friss kutatásokra minden témában, főleg a táplálékkiegészítők alkalmazása terén, a harmadik pedig maga a prevenciós tevékenység, (2) ami talán össze is fogja valamilyen szinten a két területet, ugyanis ide soroljuk a sérülés, az idénymegbetegedések és a krónikus betegségek kialakulásának megelőzését is. (3) A DVTK-Fit4Race Talent Program résztevői számottevő fejlődésen mentek keresztül minden, de főleg a prevenciós területet tekintve, ami a dietetikában a regenerációt segítő és ízületvédő készítmények fogyasztását takarja.

A táplálékkiegészítés vázát véleményünk szerint az egészségmegőrzés és a regeneráció optimalizálása adja, mindkettőben nagy szerepe van a D-vitamin ellátottságnak, melyet fokozottan előtérbe helyezünk más sportágspecifikus kiegészítők mellett, mint a kollagén (Serrano, 2022).  A dietetika és a sporttudományokon belül egy folyamatosan fejlődő tudomány, így a jövőben a terület eddig tapasztalt dinamikus fejlődésére és együttműködésére számítunk. Sportolói szinten, pedig a lehető legfejlettebb táplálkozási és táplálékkiegészítő használati stratégiák átadását, melyek a legeffektívebben segítik a többi biológiai folyamatot, illetve magát a teljesítménymaximalizálást.

Összefoglalás

A DVTK-Fit4Race Tehetség Program legfontosabb célja az akadémiánkon sportoló tehetségek azonosítása, valamint a bennük lévő potenciál maximalizálása, mindenkor szem előtt tartva a sportolót, mint individuumot. A tehetséggondozás folyamatában résztvevő szakterületek munkavégzéséhez a DVTK infrastrukturális háttere lehetővé teszi a legkorszerűbb tudományos mérések és módszerek alkalmazását. 

A program működésének fontos feltételei közé tartozik továbbá a fent bemutatott szakterületek hatékony együttműködése, valamint a sportolókkal folytatott interakciók mennyisége és minősége. A szakemberek közötti rendszeres konzultációk lehetőséget adnak az információk hatékony áramlására, valamint az egymás munkájának segítésére. Ezen felül a sportolói tudatosság, ezáltal a professzionális sportolói attitűd és viselkedés elsajátításának céljából edukációs előadássorozatot indítottunk el. Az előadások során közérthető formában adjuk át az elméleti ismereteket és gyakorlati példákkal szemléltetjük a képzésben alkalmazott eszközök és módszerek fontosságát.

Tudjuk, hogy a tehetséggondozás folyamata olykor kihívásokkal terhelt, de azt is tudjuk, hogy együtt vagyunk, tehát győzni fogunk!

A Fit4Race program honlapja az alábbi linkre kattintva elérhető.