- Kicsivel több, mint egy éve csatlakozott a Short-track a DVTK-hoz, hogyan látod az azóta eltelt időszakot?
- Elég sűrű éven vagyunk túl, hiszen 2018 elején részt vettünk egy eperjesi versenyen, majd ezt követte a jászberényi Jász Kupa, két héttel később a Junior OB és végül a szegedi Tisza Kupa és még csak március elején jártunk. Áprilistól keményebb és monotonabb munka következett sok futással és imitációval. A nyár a táborokról szólt, egy 10 napos száraz edzőtábor Tiszafüreden és háromszor vettünk részt jeges táborban is. Augusztustól pedig ismét miskolci jégen készülhettünk. Az első pillanattól tudtuk, hogy nagyon sok munka vár ránk és van hova fejlődnünk, de ez nem volt meglepetés, hiszen szinte a nulláról kezdtük el a sportágat Miskolcon. Néhány versenyzőnk ugyan korábban már űzte a short tracket, de heti 1-2 edzéssel nem lehetett olyan szintre fejlődni, hogy az jó eredményeket hozzon a versenyeken. Örülök neki, hogy el tudtuk kezdeni az építkezést a DVTK-val és úgy gondolom, hogy egy nagyon jó, hasznos évet zárunk, leraktuk az alapokat. Letisztáztuk, hogy hol állunk, hol van a jelenlegi helyünk a magyar short track mezőnyben, a gyerekek is fel tudták mérni, hogy a saját korosztályukban milyen erőt képviselnek. Letisztázódott, hogy a folyamatos fejlődés mellett kikkel kell felvennünk a versenyt. Szép eredményekkel is zártunk versenyeket, kassai és eperjesi megmérettetéseken mindig volt DVTK-s dobogós, de igaz ez a 2018/2019-es szezon elejére is. Ahová neveztünk versenyzőt a ceremóniánál legalább egyszer elhangzott, a DVTK neve. Márciusig az is kiderült, hogy kik azok, akikkel együtt tudunk dolgozni a közeljövőben, örülök neki, hogy a Jászeberényi csapattal elég jó kapcsolatot alakítottunk ki és elindult velük egy közös munka.

- Jelenleg milyen létszámban dolgoztok a hétköznapok során?
- 11 fő igazolt sportolóval rendelkezünk, valamint előfordul, hogy akár a jégkorongtól, akár a műkorcsolyától egy-egy fő átjön hozzánk, akik érdeklődnek a sportágunk iránt. Mi ennek csak örülünk, hiszen jó alappal, korcsolyázó tudással érkeznek hozzánk.

- Hetente hány alkalommal tudtok jégen gyakorolni, a kettes jégpálya megnyitásával elegendő időt tudtok tölteni a jégen?
- A jégen töltött időből sosem elég, de a jelenlegi szám megfelelő. A nyári hónapokban nem is a jégidővel volt problémánk, hanem azzal, hogy a jégcsarnokban nem tudtunk matracot használni, hiszen amíg bejuttatnánk a matracot a jégre az 1 órás edzésből elmenne legalább 15-20 perc. A kinti pálya megnyitásával már tudunk matraccal edzeni és a technikázáson kívül most már a nagy tempójú gyakorlatokat is végezhetjük, ami óriási fejlődés a korábbiakhoz képest. Jelenleg heti 3-4 alkalommal edzünk a jégen és emellett még szárazon is gyakorolunk, ez szintén számottevő javulás a korábbi 1-2 alkalomhoz képest.

- Említetted, hogy több versenyen is részt vettetek már a DVTK színeiben. Milyen szakmai szempontok alapján választod ki, hogy melyik versenyen vesztek részt és mi a fő cél ezeken a versenyeken?
- A kiválasztásnál a Junior OB az elsődleges, ami a korosztályos magyar bajnokságot jelenti. A szövetség ez alapján szokott műhelytámogatást is megítélni, ez az a verseny ahol a legreálisabb képet kapjuk arról, hogy hol is tartunk a hazai mezőnyben. Ez az elsőszámú versenyünk és a felkészülés is ehez van igazítva. Ahhoz, hogy valaki részt vegyen ezen a megmérettetésen legalább egy versenyen el kell indulnia korábban, ezt szeretjük minél hamarabb letudni. Elsősorban hazai versenyekre megyünk. A környező országok versenyein nagyjából ugyanazzal a mezőnnyel találkozhatunk, mint a magyar versenyek, tehát a szlovákok, csehek, lengyelek, szerbek, románok, szlovének. Ezért inkább még nem terhelem a családokat azzal, hogy évente több csütörtöktől vasárnapig tartó versenyhétvégét bevállaljanak. Természetesen idővel ez változik majd, de jelenleg tökéletesen megfelelnek a magyar versenyek. Aminek nagyon örülünk, hogy Kassán és Eperjesen sűrűn szerveznek egydélutános megmérettetéseket a fiatalabb korosztályoknak. Hozzájuk mi is szívesen megyünk, hiszen nem nagy távolság hozzájuk elutazni.

- Látható, hogy folyamatosan javulnak ez egyéni rekordok, tehát a fejlődés töretlennek tűnik. Elégedett vagy az idei versenyeredményekkel?
- Így van, hétről hétre számokban is megfigyelhető a fejlődésünk. Elég sokat használjuk a stoppert, hogy pontos képet kapjunk a teljesítményekről. Leginkább a fiatalabbaknál figyelemre méltó a fejlődés, hiszen nekik a technikájuk könnyebben alakítható. Nagyon jó eredményeket érünk el, néha a saját célkitűzéseinket is túlszárnyaljuk. Még 2018 elején elhatároztam, hogy a fiatalabbaknál az 500 méteres távon, ahol a vízválasztó az egy perces időeredmény,  két éven belül mindenkivel bemenjünk 60 másodperc alá. Februárban Eperjesen szerepeltünk és némi mentális felkészítés után Fedor Andrisnak sikerült az 1 perc 3 másodperces rekordját levinni 58 másodperc körüli időre. Müller Dávid és Szabó Barnabás is folyamatosan egyre közelebb kerül ahhoz, hogy meglegyen az egy perces időeredmény. Ezt legkönnyebben Jászberényben, vagy Eperjesen érhetik el, ugyanis ott gyors a jég.  Ha ebben a szezonban még nem is gyorsulnak a kitűzött idő alá személy szerint ezt sem bánom, hiszen nekünk most még az elsődleges szempont, hogy felépítsük a megfelelő technikát és ne erőből próbáljunk meg jobb eredményt elérni, hiszen ez hosszú távon nem vezet eredményre.

- Mit vársz a 2019-es esztendőtől, milyen célkitűzésekkel vágtok neki az új esztendőnek?
- A legfontosabb, hogy bővüljünk és gyarapodjon a versenyzői létszámunk. Eljutottunk oda, hogy a jégkorong, a short track és a műkorcsolya is egy családba tartozik, ami remek dolog, hiszen nagyon jól működik az átirányítás a sportágak között. Jelenleg még az alapok lefektetésénél járunk, az elsődleges célunk az építkezés. Bízom benne, hogy olyan fiúk és lányok fognak hozzánk csatlakozni, akikkel tovább építhetjük a csapatot. A mostani gyerekeknek a legnagyobb problémájuk, hogy még nincsen edzőtársuk, aki húzná őket előre és ez az egészséges versenyszellemet kialakítaná bennük. Célom még, hogy augusztustól legalább az egyik versenyzőnk bekerüljön a korosztályos támogatási programba, és ennek érdekében mindent meg fogok tenni, amit sportdiplomáciailag és szakmailag meg lehet. Meg szeretném említeni, hogy 11 fő a létszámunk, ami egy kis családot jelent, és mindenben segítjük egymást, de érezzük, hogy a nagyobb család tagjai is vagyunk. A DVTK-hoz tartozni egy nagy lehetőség számunkra. Végezetül mindenkinek sikerekben gazdag boldog újévet kívánok!